Ennyi volt, Csercseszovnak befellegzett Kazahsztánban

2025. január 27. 16:39

Távozott a volt Fradi-edző a kazah labdarúgó-válogatott éléről.

2025. január 27. 16:39
CSERCSESZOV, Sztanyiszlav

Nem váltotta meg a világot Kazahsztánban Sztanyiszlav Csercseszov. A 61 esztendős orosz edzőt menesztették a szövetségi kapitányi posztról. Mindössze néhány hónappal az érkezése után távozik – dicstelenül.

Bejelentés

A Kazah Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a nemzeti csapat vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov és a teljes edzői stáb (Vlagyimir Panyikov, Gintaras Stauce és Paulino Granero) is elhagyta a felnőtt válogatottat. Korábban felmerült, hogy maga Csercseszov ajánlotta fel a lemondását, ám ezt cáfolták – írja a helyi illetőségű Tengri Sport. Utóbbit erősíti a tény, hogy decemberben új elnököt választott a KFF, és Marat Omarovval találkozott is tréner, aki a hírek szerint bejelentette: továbbra is ő irányítja a kazahokat. 

 

Számok, számonkérés

Hogy mégis miért kell akkor mennie, nem tudni. Ugyanakkor beszédes, hogy július végi kinevezése óta egyetlen mérkőzést sem tudott megnyerni. Hat Nemzetek Ligája-találkozón irányította Aymbetovékat, ám

 a B-divízióból 1 döntetlennel és 5 vereséggel úgy estek ki csoport utolsóként, hogy egyetlen gólt sem szereztek, miközben 15-öt kaptak! 

Ausztria, Szlovénia oktatta a kazahokat, akik a nyitányon azért megállították Erling Haalandot, és egy értékes gólnélküli döntetlent játszottak hazai pályán a norvégokkal. Aztán jött a vereségsorozat, amit Oslóban egy 5-0-s kiütés zárt le Norvégia ellen (Haaland triplázott). Gyakorlatilag az a zakó jelentette Csercseszov és stábja hattyúdalát Kazahsztán élén.

Ha a tiszta számokat nézzük, azok rosszak. Ám ha megnézi, mit csináltunk, hogyan játszottunk, sok pozitív szempontot találhat. Nem lőttünk viszont gólt, és kevés pontot szereztünk. Egy ilyen nehéz csoportban azt állítani, hogy sokkal több pontot fogunk szerezni, szintén komolytalan lett volna” – nyilatkozta még év végén Csercseszov a Kazinformnak. A lap információi szerint közös megegyezéssel bontottak szerződést a felek.

DIBUSZ Dénes; CSERCSESZOV, Sztanyiszlav
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző és Dibusz Dénes csapatkapitány a kupával a bajnok Ferencváros csapatának éremátadási ünnepségén az MVM Dome-ban 2023. május 28-án / Fotó: Illyés Tibor

 

Magyarverés, Fradi-sikerek

Stanyiszlav Csercseszov korábban sikeresen dolgozott az orosz labdarúgó-válogatott élén (2016 és 2021 között). A Szbornaját 57 meccsen vezette, 

2020-ban, a puskás arénában 3-2-re nyert csapata Magyarország ellen a Nemzetek ligájában, legnagyobb diadala ugyanakkor az volt, amikor a spanyolok kiejtésével a legjobb 8 közé vezette az oroszokat a 2018-as hazai rendezésű világbajnokságon.

A negyeddöntőben a későbbi ezüstérmes Horvátországtól kaptak ki tizenegyespárbajban.

Az orosz-oszét szakember korábban Lengyelországban tevékenykedett, többek között bajnok lett a varsói Légiával. Kétszer is aranyéremre vezette Magyarországon a Ferencvárost, amelyet 2021 decemberétől 2023. július 19-ig irányított. Utóbbit azért jelezzük napra pontosan, mert a Fradi történetének egyik legsötétebb dátumát jelöli: a feröeri félamatőr Klaksvík 3-0-ra nyert a Groupama Arénában, és kiütötte a magyar bajnokot a Bajnokok Ligájából. Csercseszovnak nem volt maradása, ahogy most Kazahsztánban sem.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2025. január 27. 20:14
Elcseszov..
Sztrovacsek
2025. január 27. 18:36
Lehet hogy nem nyalták fényesre a seggét mint amikor a Fradihoz jött!?
zakar zoltán béla
2025. január 27. 17:42
A " Fradi" összes őt követő edzője mehet utána.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!